Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Leszoktatás

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    Leszoktatás

    Pelenkaszett
    Minden a leszoktatásról
    Utoljára szerkesztette bodzaboris; 2013.01.18., 15:40.

    Gyermekeim: Tomi 2005, Dani 2008, Boróka 2012, Keve 2015

    #2
    Mi úgy értük el a szobatisztaságot, hogy a "Vásott kölykök" című műsorból loptunk ötletet. Fogtunk egy A4-es lapot, amit a négy sarkán felragasztottunk a falra. Vettünk egy rakás édes matricát a kisebb fajtából max. 5 Ft-os nagyságúakat, hogy jó sok férjen a lapra belőlük. A bilit mindig kéznél tartottuk és pucéran hagytuk a gyerkőcöt. Kb. 10-15 percenként kérdeztük, hogy kell-e pisilni, vagy kakilni. Elmondtuk neki, hogy ha a bilibe termel, akkor ragaszthat egy matricát a lapra. Ez annyira megtetszett neki, hogy kb. 1 hét alatt szobatiszta lett. Minden sikeres akció után ragaszthatott egy matricát.
    Sőt a biliről a wc-re is igen hamar átszokott, így nálunk a bili csak kb. 1 hónapig volt használnva.
    Pesze, az hozzá kell tennem, hogy Ő már előre szólt, ha a pelusba termelt és 2,5 éves volt. Az elmúlt 1,5 évben csak egyszer pisilt be az ágyba, amikor olyan köhögő rohamot kapott, hogy még a roham gyógyszer sem használt (asztmatikus hörghurutja van), de akkor még szegénykém össze is hányt mindent.
    Utána érdeklődöm valahol, hogy hogyan lehet kivenni úgy a gyapjúkülső színét, hogy ne vágja tönkre és tudd használni. De mindenképp kitalálok valamit.
    Ildi, Dani (2004.06.), Zsófi (2008.09) és Dóri (2011.10.) anyukája; FiDiNi most kicsit háttérbe szorult. NE ÍRJ PRIVIT, ÜZENŐFALRA SE KÜLDJ ÜZIT!! KIZÁRÓLAG E-MAILEN VAGYOK ELÉRHETŐ. ildikokuchta@gmail.com

    Comment


      #3
      Kriszti, nem fog tetszeni, amit írok, de egyrészt nem rontottál el semmit, másrészt nem kell szobatisztának lennie kétéves korára. Igen, 3 vagy esetleg 4 éves korára biztosan szobatiszta lesz. Persze lehet, hogy előbb, és ha már itt van a nyár, érdemes próbálkozni, én is leveszem a 1,5 éves lányomról a pelust, egyrészt mert neki jobb így, másrészt, hogy lássa az összefüggést. Ha szobatiszta lesz, jó, ha nem, nem. (Lányok egyébként is előbb.)
      Másrészt ha megszületik a kicsi, egyrészt, ahogy írtad, valószínűleg visszaesik (más téren is), másrészt amikor leülsz szoptatni, akkor kell majd neki pisilni, kakilni, enni, inni...
      (Nálunk 22 hónap van a két gyerek között.)

      És még egy: korábban is azt éreztem az írásaidból, hogy türelmetlen vagy ezzel kapcsolatban, és nagyon várod már, hogy szobatiszta legyen (ami persze érthető). De: ha ő ezt megérzi rajtad (márpedig megérzi), akkor könnyen játszmává alakulhat az egész.

      Pindi
      Pindi
      Benedek (2004), Boróka (2006), Benjámin (2008) és Bercel (2010) mamája

      Comment


        #4
        Egyetértek Pindi minden szavával, ne is foglalkozz vele még. Ráértek.
        Livi

        Comment


          #5
          Szerintem is hagyd! Nagyobb kudarc (mindkettőtöknak) a visszaesés, mint ha el sem kezditek. Persze kint jó ha pucér, rájön az összefüggésekre. Mi is alkalmaztuk a matricás módszert, mert lányom nehezen motiválható (az neki kevés, hogy anya örül). Nekünk hosszabb idő volt, mert 23hó a két gyerek közt a különbség, és kistesó érkezésével minden eredményünk eltünt. Óvodába hazudtam mikor 27 hónaposan beirattuk: szobatiszta-e: hát persze! Gondoltam a nyáron úgyis az lesz, mire az ovi kezdődik. A matricát először minden sikeres akció után, később, ha tízóraiig, ebédig...stb száraz marad, és még most is, ha éjszaka száraz (áprilisban volt 4 éves, két hete érzem, hogy közeledünk az ágytisztasághoz). "orvosilag" akkor érett a szobatisztaság gyakorlására (akkor elég fejlett a hólyag beidegzése), ha már csak 1-1,5 óránként ürít. Ezért is jó a kinti pucérkodás, mert te is látodd, hányszor pisil. És a hólyag érettsége és a leki érettség nem esik mindig egybe. Fiam most 26 hós, csak annyit teszünk, hogy reggel és fürdés előtt ráülünk a WC-re (persze szűkítővel) és pisilünk - általában nem, de örül, hogy egyedül fel tud mászni, és mindig elmondja, hogy apa és a tesó is oda pisil.
          Vedd lazán! Ha lányomnál lezább lettem volna, szerintem már régen túllenénk a dolgon.
          Cicamica (2004) Macimanó (2006) és Csibe (2009.10.17)anyukája

          Comment


            #6
            Kriszti: A kicsi fiúknak olyan pici a hólyagjuk, hogy nagyobb mennyiségű vizeletet nem képes egyben benntartani. Általában 2,5-3 éves koruk körül éri el azt a méretet, hogy már ne kelljen nekik olyan gyakran pisilniük. SZóval nem biztos, hogy a dolog agyban dől el, lehet, hogy Tomi szervezete még egyszerűen nem alkalmas a szobatisztaságra. Mi a baja a bilivel? Például este a fürdés előt a kádban állva sem hajlandó bilibe pisilni? Az jó móka is, belecélozni és nincs tétje a dolognak, max mellémegy a kádba. Szól már, ha jön a kaki? Vagy ha megtörtént az eset? A tapasztalataim a keresztfiam szobatisztaságra neveléséből származnak. Mi a nagydologgal kezdtük. Először csak anniy kellett, hogy szóljon, ha megan, aztán egy idő utn szólt, amikor csinálta, aztán egy idő után szólt előtte. De neki mondjuk nem volt gondja a bilivel. Hallottam már olyat, hogy azért nem akarnak bilibe csinálni, mert az túl hirelen megválás lenne a terméktől, melyhez valamilyen szinten pszihésen ragaszkodnak. Egy szó mint száz, nem hiszem, hogy aggódnod kellene.
            Szilva


            Kornél (9) Bolda (7) Rozga (4) Kolos (1)
            Hurcibaba Klub (8)

            Comment


              #7
              Vegyes reakciók - vegyes érzelmek, amiket kiváltottaiok belólem. Vágül is meg vagoyk nyugtatva kicsit...
              A helyzet a bilivel nem rózsás. Pedig nem erőltettem, legalábbi szerintem. Vannak bizonyos dolgok, amiktől Tomi fóbiás: ilyen a bili is, egyáltalán feléje sem néz...
              A türelmetlenségem valós, mert annyira jó lenne, ha nem kéne legalább a kakit kivakarni utána. Néha olyan gusztusatalan, hogy elhányom magam (biztos a várandósság miatt ? ). Ma is volt egy rohamom, még el is sirtam magamat, hogy miért nem képes már végre WC-be kakilni. Szemére is vetettem, ő meg szomorú lett....Tiszta hülye voltam! Aztán megmagyaráztam neki, nincs gond, ha még kell neki a pelus, kakiljon bele, nem haragszom rá. Erre örült, hogy :igen, kell a pelenka. Szóval neki kell. Nekem nem. De megpróbálom kibirni. Nemcsak idegileg fárasztó, hanem ha a 2. babát is óránként kell majd tisztogatnom, az lesz majd sz... dolog!
              Meg az is lehetséges, hogy magamat okolom Tomi késői (tudom, ez nem későő!!!!) szobatisztaságáért, mert tavaly nyáron lehettem volna sokkal figyelmesebb, akkor még szivesen ráült a bilire. De mindegy.
              Amúgy Tomi jelzi a kakit előre. Ezzel nincs gond. A pisit egyáltalán, csak utána néha. Ez is fura. Szóval a kakit lehetne időziteni, mégsem hajlandó. A jutalmazást meg fogom próbálni asszem. De Tomi sem igazán motiválható semmivel.

              Gyermekeim: Tomi 2005, Dani 2008, Boróka 2012, Keve 2015

              Comment


                #8
                Kriszti!

                Van egy leszoktató matrica, amit a bili belsejébe kell ragasztani, és vidám arcocska jelenik meg, ha belepisil a gyerkőc.

                De szerintem a türelmetlenséged oka most leginkább a danivárás, és elmúlik majd, ha már ő is itt lesz. A hányinger szerintem biztosan
                Varda

                Roland (2007. december); Niké Boglárka (2013. április) anyuja

                Az igazságnak sok arca van

                Comment


                  #9
                  Nekem sajna a kakis pelustól a hányinger nem múlt el, és a lányom napi 3x is telerakta a pelenkát abban az időben mikor a kicsi 0-4 hónapos volt. De én mindig undorodós voltam. Viszont szerintem nem nagyobb gond egy vagy két gyerek pelusozása. És legalább sose áznak sokáig a pelusok, hamar megvan az egy gépnyi adag. És legalább nem bosszant, hogy a nagy miatt kell pelenkamosást csinálni (mert pl. a ruha is balesetes), mert mindig lesz jópár pelus a kicsiről is. Én az éjszakai szoktatást oldottam meg így: leszoktató pelus a lányomnak, minden nap pizsama és leszoktató mosás, és általában 2-3 alkalommal lepedő és takaró mosás. De külön mosás nélkül kimostam a kicsi pelenkáit is. És sokszor egyszerre időzítettem a pelenkacserét: indulás és alvás előtt, és ilyenkor fel sem tünt, hogy kettőt kell tisztába tenni. A gyakorletod már megvan, minden gyorsabban megy majd, mint mikor az első volt kicsi.
                  Cicamica (2004) Macimanó (2006) és Csibe (2009.10.17)anyukája

                  Comment


                    #10
                    A mosás szempontjából valóban "megéri" kettőt egyszerre pelenkázni. De energia és egyéb idegi szempontokat figyelembe véve, inkább jó lenne a leszokás.
                    Nyáron, ha már tartósan meleg lesz, Tomira egyáltalán nem fogok pelust adni kintre. Tökre élvezi, hogy meztelenkedhet, se cipő, se bugyi...
                    Tegnap és előtte nap, mikor 100 fok volt még este 6-kor is, csak egy pólóban szaladgált a fiam. HÁáát, egy csepp pisi sem jött 2-3 órán át. De legalább szellőzött a popója.
                    Ha mindez bent történik, tutira lepisili a kanapét, a szőnyeget és a hajópadlót is . Valami fura késztetést érezhet vajon, hogy idebent lepisil mindent? Kint miért nem?
                    A leszoktatót amúgy nem ajánlják éjszakára - én sem adnám rá, mert 1 óra alatt teljesen elázna a gyerek. Én pedig nem mosok ágyneműt minden nap!!!! A leszoktatót egyelőre arra használjuk,hogy fürdés előtti játékhoz azt adom rá, mielőtt az éjjeli végleges csomagba kötözném. Néha becsúszik a leszokósba is, de sokszor száraz marad. És igy mégis jobb mintha a jó nedvszivó vastag belsőt pisizné egy kis adaggal össze, azt nem szivesen cserélném le.
                    Szóval igy állunk ma.....

                    Gyermekeim: Tomi 2005, Dani 2008, Boróka 2012, Keve 2015

                    Comment


                      #11
                      Lehet, hogy a territóriumát jelöli odabenn???

                      A én fiam sem volt hajlandó egyszer sem a bilire ülni, szűkítőre néhányszor, de aztán már oda sem. Csak a nagyvécére.
                      Pindi
                      Benedek (2004), Boróka (2006), Benjámin (2008) és Bercel (2010) mamája

                      Comment


                        #12
                        Kriszti, megertelek, engem is nagyon farasztott pocakosan a pelusozas. nalunk raadasul harc volt minden cserenel, ugy kellett letepni a gyerekrol a pelenkat, felemelni, h lemossam a popojat, stb., stb.
                        tavaly nyaron probalkoztunk tobb-kevesebb sikerrel aztan hagytam, mert lattam, h dacbol azert sem akar bilizni (de legalabb tudta, h mire valo).
                        par honappal ezelott kozolte, hogy neki mar nem kell pelus . hallelujah. Szoval van remeny es tenyleg lehet, h jobban jarsz, ha nem erolteted es rabizod
                        Sára

                        Vince (2005.10.26), Piroska (2007.12.27)

                        Comment


                          #13
                          Jaj, Kriszti, annyi kaki lesz még... És a pelenkázás bizony a "foglalkozzvelem" eszköze is, ha kistesó van. Ne sürgesd, ne gyakorolj rá nyomást, mert az frusztrálja. És ne érezze az undort! Tudom, könnyű ezt mondani, de az egész gyerekezés csupa váladék, magzatvíz, vér, nyál, buki, kaki...
                          És mindabban, amiről itt beszélünk, CC, EC, igény szerinti szoptatás, hordozás..., az a közös, hogy az igény a gyerekből indul ki, és nem kell elvárásoknak megfelelnie. Nem rontottál el semmit, tök rendben, időben van Tomival a leszokás-ügy! Szerintem tavaly korai lett volna. Ti EC-ztetek? Ha nem, akkor hagyd, ráérősen, ne legyen bűntudata bekakilás stb. miatt!

                          Szeretettel,
                          már nem vagyok mamami
                          csakazolvassa@freemail.hu -- itt megtalálsz
                          minden jót!

                          Comment


                            #14
                            OK, jó, rendben.....Megpróbálom könnyedén felfogni. Egyértelműen látom hogy TOmi még nincs megérve a pelenka-nélküliségre. Nem EC-ztünk, mert még nem ismertem. Bárcsak!
                            DE remélem mi is eljutunk addig, hogy kijelenti, neki nem kell pelenka. Amig viszont pont az ellenkezőjét mondja, addig muszáj lesz tűrni.... Majd apa besegít

                            Territórium , köszi Pindi!

                            Gyermekeim: Tomi 2005, Dani 2008, Boróka 2012, Keve 2015

                            Comment


                              #15
                              Emlékeim szerint a fiamnál nyáron pont 2,5 évesen következett be a szobatisztaság. Nem nagyon próbálkoztam előtte, de akkor mindig kiderült, hogy nincs itt az ideje. Nekem a bili mindig undorító volt (nem tudom miért tartom gázabbnak, mint egy kakis pelust...), úgyhogy szűkítő volt a WC-n. Egyik napról a másikra történt, erre világosan emlékszem.
                              Utána már csak 1-2 baleset fordult elő, ha sokáig nem jutott WC-hez...
                              Rebaba blog

                              email: hellorebaba@gmail.com

                              Comment

                              Mamami portál footer

                              Összecsuk

                              Friss bejegyzések

                              Összecsuk

                              Cikk a mamami portálról

                              Összecsuk

                              szivárvány
                              Betöltés...
                              X