Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Gabona

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    Judit, itt találod a zsinórmintát http://www.szokelajos.extra.hu/lapok/nyomtathato.php amit huszárvágásnak is neveznek, és megtisztít mindent a nem fizikai szennyeződésektől. Én intenzíven használom a konyhában, de gyógyításra is lehet, rááll az ember, ráteszi a fájó részt.1-2 perc elég.
    A finomenergetikai kristályokból nekem is van, nem tudom azonosítani a hatásukat, mert több szálon is fut a "vuduzás" nálunk. A ztán SL azt mondja, hogy el is szökhet belőle a boldogasszony, ha nem jól használja az ember
    Nekem Szőke Lajos azt mondta amikor vettem tőle ezeket, hogy nekem nem kell semmi. Azóta is esz a fehérpenész, hogy miért mondta.Lehet, hogy látta, hogy nekem úgyis mindegy boldogasszony ide vagy oda
    és ha már SZ.L.-nál tartunk, miért mondja, hogy a hagyomágyt tanítani, vagy követni nem jó??

    A tisztítással igazatok van, én is így kezdtem, mint te Judit, na azóta sem mentem messzire. Pont úgy jártam , mint Ági. én is vártam a csodát, de semmi, és gyerek mellett kivitelezhetetlen számomra, más út kell.Ki fogom próbálni azt a teát amit gyuri bácsi ajánlott erre a célra, aztán nekiesek a májamnak.

    Szeptemberben tuti nem, talán 2,3 év múlva, ha még világ a világ

    Judit, ez olyan csodálatos, amikor az ember valahogy megtalálja a neki kijelölt utat, szerintem ezt hívják igazán hivatásnak, elhivatottságnak, nem a karrierépítést.
    Én 3 évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni magamról, hogy különféle gyógykúrákat tanulmányozok majd, hatalmas lelkesedéssel, és gyógynövények lógnak majd a konyhámban.
    Tényleg, kinek merről vezetett ide az útja, kiktől tanultatok, hol kezdődött?
    Míg az ifjonti szerelem kergeti vágyait,összevarrják az öregek életük foszlányait,és összeáll a kép, részekből az egész.
    http://www.almaskert.blogspot.com/ http://batyubaba.blogspot.com/

    Comment


      Egy /csúnyán fogalmazva/ módszerrel vannak tuti pozítív tapasztalataim.
      A reggeli Hála. Persze "ÁLLAPOT"kell hozzá, nem megy mindig, de valami csoda.szépen végigveszem a gyermekeimet, őértük a legkönnyebb hálásnak lennem, aztán a férjemet, ez néha keményebb dió), a barátaimat, a szüleimet, ez sem könnyű..
      De nem csak mondogatom, hanem kersek dolgokat, amit újra átélve tényleg boldog vagyok akkor.És közben tudatában vagyok annak, hogy ezeket az élményeket felküldöm , fel az égbe, hogy örüljenek. És ezután úgy érzem napokig, hogy ők tübbszörösét küldik vissza.Hihetetlen. Én régen keresem a boldogság recepjét, de ilyet még nem éltem meg soha.
      Azt hiszem már írtam, hogy az egész életmód mellett, nekem nagyon sokat ad a kereszténység "rehabilitációja".Nagyon változóban, csírázóban van a hitem.
      Míg az ifjonti szerelem kergeti vágyait,összevarrják az öregek életük foszlányait,és összeáll a kép, részekből az egész.
      http://www.almaskert.blogspot.com/ http://batyubaba.blogspot.com/

      Comment


        Elvagyok itt magamban..
        Eszembe jutott, hogy találtam a neten egy elixíres előadást, ismeritek?Küldöm, ha kell.
        Míg az ifjonti szerelem kergeti vágyait,összevarrják az öregek életük foszlányait,és összeáll a kép, részekből az egész.
        http://www.almaskert.blogspot.com/ http://batyubaba.blogspot.com/

        Comment


          Hit kerdes Wass Albert Hagyatek c. könyve utan allt össze bennem.Addig csak ereztem,hogy jo lenne,hogy valami hianyzik,de ennyi...Ez a könyv egyszercsak felkapcsolta a villanyt...Annyi minden van a fejemben,de faradt vagyok,most nem tudom ertelmesen összeszedni....
          Mosható Betét Ganges

          Comment


            Amikor gondolkodom annyi minden eszembe jut, mit szeretnék írni, amikor meg ideülök a felét nem írom le.

            Szóval:
            - A topikot nem kellene SLFC-re átnevezni (Somlósi Lajos Fun Club-no jó, szóval nem kellene átnevezni?)

            - A huszármintát ismerem, de hogy alkalmazod a húson? Rárajzolod?

            - Ágnes, a betéteket amiket varrsz, azok csak tisztasági betétek, vagy teljes virágzás alatt is használhatóak?

            - A Wass Albert Hagyaték c.könyvet el lehet olvasni várandósság alatt? A Funtineli boszorkány megvan itthon, de nincs erőm elkezdeni olvasni. Azt mondják gyönyörű, de nagyon szomorú. Most nem akarok nagyon szomorú dolgokat olvasni, hanem erőt adókat. Ti mit javasolnátok?

            - Ági, a beöntést hogy és mivel végezted? Ahogy SL mondja?
            Judit, a kis Judit (2008) és Zoltán (2011) anyukája
            http://www.csicsokaszelenceje.blogspot.com/
            Gyógyító illatok, gyógyító olajok
            [URL="http://www.mamami.hu/forum/showthread.php?t=31859"]

            Comment


              -csírátlan tojás- a tyúk nem találkoz(hat)ott kakassal, vagyis nem történt megtermékenyítés. Ebből még nem lesz csibe, csak ha a tyúk ráülne kotlani. Ezt a magot (csírát) kell kivenni a tojásból, mielőtt felhasználod. Erre csak információszinten van szükség.

              - használt már közületek valaki bojtorjánt, bakszakáll vagy feketegyökeret (leveshez)?

              - láttátok ezt a filmet (Szinia-Szertan) Nagyon elgondolkodtató volt számomra
              http://teremteszet.blogspot.com/2011...-szer-tan.html
              SL is javasolja Szinia könyveit
              Utoljára szerkesztette Csicsóka; 2011.03.10., 20:16.
              Judit, a kis Judit (2008) és Zoltán (2011) anyukája
              http://www.csicsokaszelenceje.blogspot.com/
              Gyógyító illatok, gyógyító olajok
              [URL="http://www.mamami.hu/forum/showthread.php?t=31859"]

              Comment


                Judit, én a napokban már jegyzeteltem napközben, ami az eszembe jutott.
                A huszármintára ráteszem tálastol, amig a sós vízben ázik.
                A hagyaték szomorú is és felemelő is, ahogy bántak a magyarokkal az szomorú, de tudni, hogy vannak, voltak csodák az felemelő.
                A színiát én is akartam mondani, de estére elszállt...
                Nagyon jó, nekem három könyve is megvan, szeretem.A minap néztem meg a kataklizmán amit ajánlottál, sok egyéb ébresztő film is van, még a gyilkos szójamezőket néztem meg
                Míg az ifjonti szerelem kergeti vágyait,összevarrják az öregek életük foszlányait,és összeáll a kép, részekből az egész.
                http://www.almaskert.blogspot.com/ http://batyubaba.blogspot.com/

                Comment


                  Meséljetek nekem SZL-ról. Nem ismerem. Milyen finom energetikai kristályok? Azt hitem ez valami kapszula. Vagy ez két külön dolog. Ebben az ügyben teljes a sötétség nálam.
                  Egyébként hagyományok követéséről, én most ezt gondolom:„Nem az őseinket kell követni, hanem azt, amit az őseink követtek ..."

                  Hogy hol kezdődött az utam? Talán az egyik kollégám kezdett el erre vezetni (Tóth Ferenc).
                  http://video.google.com/videoplay?do...1223770103936#
                  Ő az. Egy intézetben dolgozunk (sokat dolgoztunk együtt). Anno mutatta a Béke evangéliumát, de én ebből akkor semmit nem értettem. Aztán szépen lassan nyíltam, feliratkoztam a Mag listára. Szeretném egyszer elvégezni a Magyar népi gyógyászat képzést. Az aromaterápia ezzel párhuzamosan jött.

                  Azt hiszem nekem a legnagyobb gondom pont a hálával van. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a gyakorlatra. Azt hiszem, ha vége lesz a hold gyakorlatnak (egyszerre nem megy sok,mert akkor elfelejtem), akkor elkezdem ezt a gyakorlatot.

                  Szeptemberi kurzust majd meglátom. Mindenesetre, szeptember közepére vagyok kiírva...
                  A szójamezőt nem láttam, de nagyon fájó nekem ez a GMO téma. Olyan intézetben dolgozom ami GMO növényeket kutat, ugyanakkor pl. Tóth Ferenc véleménye erről:
                  http://www.zoldtoll.hu/index.php?art_id=422
                  Judit, a kis Judit (2008) és Zoltán (2011) anyukája
                  http://www.csicsokaszelenceje.blogspot.com/
                  Gyógyító illatok, gyógyító olajok
                  [URL="http://www.mamami.hu/forum/showthread.php?t=31859"]

                  Comment


                    Dóri!

                    Hála gyakorlat!!!!!

                    Én is köszi, hogy ezt leírtad!
                    Ági: 4 gyermek terelgetője

                    Comment


                      Judit!

                      A Funtineli boszorkány egy csodálatos könyv, de ne várandósság alatt olvasd! A Hagyaték nekem inkább felemelő! Olvasd az Anasztázia könyveket! Szerintem pont várandósság "alá valók".

                      Beöntést úgy csináltam, ahogy L. mondja. Sőt, azt hiszem valahol van egy anyagom erről. Én gépeltem be....holnap megpróbálom megkeresni. Mélben szívesen küldöm.

                      Színia A filmet még nem néztem meg, a blogot olvasgatom, a rajzait csodálgatom. Ez a fogmosós meditáció pl. szerintem nagyon jó ötlet!!!!


                      Gyilkos szójamezők???????????

                      Az én utam még tiniként kezdődött. Aztán csapongtam ide-oda.....voltam én minden, na jó azért nem, de ez hosszú lenne.....

                      Sztem átnevezhetjük a topikot, és sokszor azt érzem zárttá is tehetnénk...mit gondoltok? Hm? Vagy elég zárt már így is??
                      Ági: 4 gyermek terelgetője

                      Comment


                        SzL. csodálatos ember. Ember egyáltalán? Személyesen még nem találkoztam vele. Van 1-2 előadásom tőle, és büszkén írhatom, hogy váltottunk már levelet egymással. (ez így értelmes??)

                        A kristály az kapszula. Egy kis üvegcse, kapszula, ki minek nevezi, amibe L. bácsi bele teszi mondjuk Mária, vagy Jézus, vagy a Számonkérés energiáját. Ezt vízbe teszed és az átveszi. Polarizálja a vizet, ami igen fontos, tekintve, hogy nem kis %-unk víz ugyebár.

                        Többiek, szóljatok hozzá ti is, nem biztos, hogy én vagyok az autentikus kapszulamagyarázó.
                        Ági: 4 gyermek terelgetője

                        Comment


                          Csicsóka eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          A
                          Szóval:
                          - A topikot nem kellene SLFC-re átnevezni (Somlósi Lajos Fun Club-no jó, szóval nem kellene átnevezni?)

                          Erre mar en is gondoltam
                          Csicsóka eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése



                          - Ágnes, a betéteket amiket varrsz, azok csak tisztasági betétek, vagy teljes virágzás alatt is használhatóak?
                          Viragzasra is gyermekagyas idöszakra is hasznalhato,negyfele meretben keszülnek.

                          Csicsóka;1364344

                          [QUOTE=Csicsóka;1364344
                          eredeti hozzászólása

                          - A Wass Albert Hagyaték c.könyvet el lehet olvasni várandósság alatt? A Funtineli boszorkány megvan itthon, de nincs erőm elkezdeni olvasni. Azt mondják gyönyörű, de nagyon szomorú. Most nem akarok nagyon szomorú dolgokat olvasni, hanem erőt adókat. Ti mit javasolnátok?
                          A Hagyatek olvsahato szerintem,felemelö inkabb,mint lehangolo,bar sokszor tenyleg nem mondhato vidam sztorizasnak...



                          Virági eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                          ...


                          Sztem átnevezhetjük a topikot, és sokszor azt érzem zárttá is tehetnénk...mit gondoltok? Hm? Vagy elég zárt már így is??
                          Tuti "kiveri a biztositekot"nehany embernek...
                          Mosható Betét Ganges

                          Comment


                            Ja es nagyon örülök,hogy feleledtünk
                            (gabona topik)
                            Mosható Betét Ganges

                            Comment


                              A fogmosós, nekem hengerbóca közben jutott eszembe,nem lehet, hogy így hatásosabb??
                              SzL. nem nagyon ismerem, egyet leveleztünk, egyet találkoztunk. Hasonlóan nagy agy, mint a mi lajosunk, csak ő inkábba szellemibb dolgokkal foglalkozik. Régebben sok embert gyógyított. Hallottam egy nemsemmi történetet.mA már nagyobb dolgokkal foglalkozik.
                              A kapszulákban szerintem kicsi kristály van, amit feltöltöttek energiával, és a víznek, át tudja azt adni. nap, hold, boldogasszony,stb.van amit konkrétan tisztításra lehet használni., de én nem értem ezt a polarizáció dolgot sem. meghaladja a felfogókámat.

                              sztem hagyjuk a nevet, a sors úgyis ideveti azokat, akiket kell.

                              Anasztázia jó ötlet, őőő biztos jó, még nem olvastam
                              Míg az ifjonti szerelem kergeti vágyait,összevarrják az öregek életük foszlányait,és összeáll a kép, részekből az egész.
                              http://www.almaskert.blogspot.com/ http://batyubaba.blogspot.com/

                              Comment


                                Ági, ha itt vagy, gyorsan egy születési helyet kérek.
                                Míg az ifjonti szerelem kergeti vágyait,összevarrják az öregek életük foszlányait,és összeáll a kép, részekből az egész.
                                http://www.almaskert.blogspot.com/ http://batyubaba.blogspot.com/

                                Comment

                                Mamami portál footer

                                Összecsuk

                                Friss bejegyzések

                                Összecsuk

                                Cikk a mamami portálról

                                Összecsuk

                                szivárvány
                                Betöltés...
                                X