Közlemény

Összecsuk
No announcement yet.

Leszoktatás

Összecsuk
X
 
  •    
  • Szűrő
  • Idő
  • Mutatás
Clear All
new posts

    #91
    Regi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
    És ami most a leginkább idegesít minket: az a "fütyizés". Legalábbis mi így hívjuk! Azaz játszadozik a nemiszervével! Tudom, hogy ez kori sajátosság is, legalábbis ezt olvastam, hallottam, de mégis!
    Regi, emiatt szerintem ne aggódj, előfordul más gyereknél is. Nekem a lányom is csinálta egy darabig 3 éves kora körül. Teljesen kétségbe voltunk esve, hogy este állandóan a pizsamában matatott (nyomkodta). Aztán elmúlt magától ez a dolog is.

    Ezzel párhuzamosan gond volt a kakilással. Csak pelenkába volt hajlandó kakilni, bilibe egyáltalán nem. Bár nála a gondok akkor kezdődtek, amikor abbahagyta a szopizást (4 hónaposan). Onnantól kezdve szorulása volt, félt a kakilástól.

    Én 3 évesen elvittem pszichológushoz. Hetente egyszer mentünk, kb fél évig. Aztán szépen lassan minden rendbe jött. Mi is kötöttünk vele egy alkut: ha bilibe kakil, akkor választhat magának bármilyen játékot a legnagyobb játékboltban. Persze egy több mint 20ezer forintos babát választott (4 évvel ezelőtt), amit meg kellett vennünk, hiszen megígértük!
    A dobozt megtartottuk, mert néhány nap elteltével ismét pelenkát kért. Mondtuk neki, ha pelenkázik, akkor visszavisszük a babát a boltba. És a baba annyira kellett neki, hogy inkább a bili mellett döntött.

    Tudom, milyen kétségbeejtő dolgok ezek.

    Nálunk a pszichológusnak sikerült felderíteni, mi okozta nála a szorongást, ami a széklet visszatartásához vezetett. Nagy menet volt, de együtt sikerült feloldanuk. Én mindenképp szakember segítségét kérném, ha Hunornál is tapasztalnék valami hasonlót.
    Szilvi,
    Fanni 2002/10 és Hunor 2008/09 anyukája

    Comment


      #92
      én azt figyeltem meg, hogy aki későn lesz szobatiszta, az kb egyiknapról a másikra. aki korán kezdi, annak meg egy hosszú folyamat, nálunk már kb 10 hónaposan bilibe kakált, 1 év körül voltak olyan napok, amikor egész nap száraz, de még mindig nem 100 %. szóval a sikerélmény a későieknél jó nagy

      Comment


        #93
        De mindkettőnél ugyanaz a hatás, ha becsorog: rémült arc, ólábak, lefelé nézés és PISIIIIIIII visítás


        szerintem akinél nem egyik napről a másikra történik, azoknál van értelme.

        mindenféle pelenkákat át is variálta m leszoktatóvá.

        csak meg kellett csinálnom, hogy szétpatentolható legyen, mert a Férjem nem volt hajlandó olyat adni, mert ha baj van, le kell vetkőztetni
        Utoljára szerkesztette kattix; 2010.04.06., 00:24. Oka: összevonás

        Comment


          #94
          Felhozom a topicot, mert újra pelus kell a kisfiamnak (nyáron már majdnem szobatiszta volt)
          -Az biztos, hogy a leszoktatók nem jók nekünk- mert egy teljes pisit fel kellene hogy fogjon
          -ha pisis a pelusa mindig szól, tehát egy tetra is elég lenne töltetnek
          -Olyasmi kellene, ami olyan mint az AIO-k, vagy még jobb lenne zsebes, de:
          -könnyen le tudja venni magáról egy másfél éves is, tehát egybeszabott kellene vagy olyan ami patentos, de nem jön szét könnyen a patent (igen ügyesen szedi szét)

          Ismer valaki ilyet? Másnak nem volt gondja ebben az időszakban ezzel? Mármint hogy már jó lenne, ha egyedül le tudná venni, de az is jó lenne, ha könnyen tisztitható, gyorsan száritható lenne, .....
          Mondjuk nagyon beruházni sem szeretnék.... szóval patt....

          Leírom, én mire gondoltam:
          Gyapjú vagy PUL egybeszabott külső, alá pedig szintén egybeszabott, nedvszívó maggal ellátott vagy zsebes belső.

          Létezik olyan külső, ami egybeszabott, belülről letörölhető és olcsó :

          Vagy más 5let?
          Jutka, Bori 07-es, Zsombi 09-es

          Comment


            #95
            Kiskece eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
            Felhozom a topicot, mert újra pelus kell a kisfiamnak (nyáron már majdnem szobatiszta volt)
            Dettó sok pisi becsúszik nekünk is, holott nyáron sokkal jobb volt a helyzet.
            Nekünk az iv és bummis leszoktató egy egész pisit elbír. Viszont: nem szeret a lánykám öltözni most megy a meccs, hogy bugyibugyi (leszoktató), vagy pelus...
            Én arra gondoltam még, hogy varrtam bugyi fazonú belsőket, arra húzok majd gyk-t (ha végre elkészülök vele). A belső az ez a minta dupla frottír (+ még dupla piskótabetét) + pamut külső (tehát pul nélkül). De ez ugyanúgy öltöztetős.
            Várom én is a tapasztalatokat! Van olyan belső/aio, ami könnyen levehető/cserélhető?
            Utoljára szerkesztette csöre; 2010.09.20., 14:38.
            Lizi, 4 lurkó (két nagy iskolás, egy ovis és egy puttonylakó babó) anyája

            Comment


              #96
              Nálunk is nyáron már bugyis séták ,és fagyizások is befigyletek, most meg fixen pelenkás ismét. Mi van itt kérem????
              Anna, lánykáim: Emma (2005.09.26.), Lujza (2008.02.14.) és Róza (2010.05.20.) www.babaland.hu

              Comment


                #97
                A helyzet tovább "romlott" most már símán megy minden a pelusba, nem is szól a drágám. (mármint a kisebb, a nagyobb már biztosan szobatiszta ébren )
                Úgyhogy a leszoktatás elnapolva
                De legalább nem vagyunk egyedül
                Jutka, Bori 07-es, Zsombi 09-es

                Comment


                  #98
                  Kiskece eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                  De legalább nem vagyunk egyedül
                  hát ja. Mondjuk eleve nem számítottam még az idei évre, de magától kezde el nyáron. Sebaj. Majd jövőre. Vagy amikor jól esik. A bugyi-pelus témán meg még agyalok... és várom az ötleteket
                  Lizi, 4 lurkó (két nagy iskolás, egy ovis és egy puttonylakó babó) anyája

                  Comment


                    #99
                    Kiskece eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                    A helyzet tovább "romlott" most már símán megy minden a pelusba, nem is szól a drágám. (mármint a kisebb, a nagyobb már biztosan szobatiszta ébren )
                    Úgyhogy a leszoktatás elnapolva
                    De legalább nem vagyunk egyedül

                    Nálunk is jobb volt a helyzet nyáron. Most már "csak" a kaki megy a bilibe. A többi pelusos. Nálunk is elnapolva a kicsi szobatisztasága, nem vagytok egyedül
                    Hajni és a srácok
                    Marci és Barnus a kismókusok
                    LEVEGŐBŐL ÉLEK és nagyon ritkán Mamamizom mostantól

                    Comment


                      Unokatesónak kellene leszoktató nadrág, de egyáltalán nem vagyok jártas a témában. Tudom, hogy gyagya kérdés nincs, ezért megkérdezem:
                      A leszoktató pelusok (az elterjedt márkák) mind olyanok, hogy kivehető a betét? Vagy egybe van szerkesztve az egész? Azaz, ha belepisil, akkor csere az egész, vagy lehet törlés után új belsővel fölvenni?
                      Alig találok olyan honlapot, ahol részletesebb kép lenne róla.
                      Kösziiiiiiiii!
                      Eszter Szilárd (2009.febr.05.) és Bertalan (2010.május 12.) anyukája
                      Didymos Simonban hordozós és boldog Hajtka tulajdonos!
                      Eladó játékok itt és itt

                      Comment


                        nekem van 3 zsebes fazon,tehát mosni kell mindent,ha pisis lesz,az én lányom nem volt hajlandó felvenni,mert nem lányos,ha érdekel esetleg...
                        szerintem mind olyan,hogy mosni kell,nem külső belső

                        Comment


                          Eszter, én végül úgy oldottam meg a kérdést, hogy vettem leszoktató nadrágot, és kivágtam belöle a belsö frottir részt, így maradt a letörölhetö "nylonos anyag", a kisgatyákra pedig belül rávarrtam nedvszivó betétkéket, ezeket lehet cserélni, és minden könnyen levethetö. Mostanában 5 percenként megyünk Wc-re, így ez elég neki...ha meg elmegyünk otthonról a rendes pelust kapja.
                          Jutka, Bori 07-es, Zsombi 09-es

                          Comment


                            Eszter: ami nekünk van, az mind egybe van varrva, nem szétszedhető (BM, IV, bummis). Illetve a Storchenkinder gyapi leszoktatója bepatentolós betéttel működik, viszont annak kicsit húzósabb az ára (ilyenünk nincs, nincs közvetlen tapasztalatom), viszont az elve elgondolkodtató....
                            Lizi, 4 lurkó (két nagy iskolás, egy ovis és egy puttonylakó babó) anyája

                            Comment


                              Sziasztok!

                              Bátorításra vagy tanácsra lenne szükségem! Aki már átesett ezen a problémán, biztos tud valami okosat mondani!
                              A nagyobbik gyermekem imád inni, napi sok decit megiszik, és utána sorra áztatja a pelusait (moshatózok) a ruháit. Ráadásul utálja a pelusozást. Sír, rugkapál, hisztizik, és mire végzünk az öltözéssel, pelusozással, az kész tortúra. Sajnos nem tudom az ivást csökkenteni, vagyis nem annyival, hogy ne legyenek balesetek, és egyáltalán nem zavarja a csurom pisis pelus, vagy az ázott ruha.
                              Eljutottunk odáig, hogy ha azt mondja "kaka" akkor általában bepisilt, vagy pisilnie kell, és így mehetünk bilizni, de eddig a zuhanykabinba állva pisilés jött be neki. A kakit egyáltalán nem vallja be, elbújik ha kakilnia kell. De ez nem is baj, az nem zavaró. A sok pisi viszont nagy gond. Próbálom óránként én vinni a fürdőbe pisilni, de általában már a pelusban van a nagy része a "termésnek". Szerintetek hogyan lehet rávenni egy örökmozgó, de nagyon értelmes 19 hónapos kisfiút, hogy előre jelezze a pisilést? Nem érdekel ha nem a bilibe/WC-be megy, csak ne kelljen azt a pelusozós tortúrát napi sokszor végi csinálni!
                              Köszi előre is!
                              Csillag, Az örökmozgó Marcipán (09/juni) és a kis Vilmos (10/dec) anyukája

                              Comment


                                Én is így tapasztaltam!

                                Olyan 2évesek korukban (nyárra esett) 2-3 hét alatt megoldódott..
                                A kicsinél viszont néha volt egy kis becsuri, ha elmentünk, tettem a bugyijába 1 tisztaságit hogy ne érezze magát kényelmetlenül-lehet hogy hülyeség de nekünk bevált mert nem tudtam olyan gyorsan bilit stb produkálni mint ahogy kellett volna..


                                pocokborzi eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
                                én azt figyeltem meg, hogy aki későn lesz szobatiszta, az kb egyiknapról a másikra. aki korán kezdi, annak meg egy hosszú folyamat, nálunk már kb 10 hónaposan bilibe kakált, 1 év körül voltak olyan napok, amikor egész nap száraz, de még mindig nem 100 %. szóval a sikerélmény a későieknél jó nagy
                                3 gyönyörű gyermek boldog anyukája (17 éves Dórika, 15 éves Petruska, 3 éves Beni)

                                Comment

                                Mamami portál footer

                                Összecsuk

                                Friss bejegyzések

                                Összecsuk

                                Cikk a mamami portálról

                                Összecsuk

                                szivárvány
                                Betöltés...
                                X